Have any questions? Contact us

888-888-8888

Gyerekbútor vásárlás online

december 21, 2016 by gyerekbútor webáruház No Comments

gyerekbútorA gyerekszoba berendezése mindig is fejtörést okoz a felnőtteknek, függetlenül attól, hogy egy vagy több gyereke elhelyezését kell megoldani. Nem volt ezzel másképpen barátnőm sem, bár ő egyszerűbb helyzetben volt, hiszen két gyereknek két szobája volt. Most azonban egy új házasságnak köszönhetően borulni fog a rend, jövő tavasszal és ugyanabba a lakásba kell majd négy gyereket elhelyezni. A feladat megoldásában nekem is a segítségemet kérte, így gyakori, hogy esténként egy pohár borral a kezünkben az internetet bújjuk és keressük a megoldást, mely másoknak már bevált. Elárulom több ötletet is találtunk már arra, hogy hogyan lehet több gyereket ugyanakkora helyen altatni, miközben lesz játéktároló polc, íróasztal és megfelelő számú szék, babzsákfotel is. Az ötletek között találtunk olyan megoldást, melyben minden gyerek egy szobában alszik, a másik pedig szabadidős illetve tanulós sarokkal van kialakítva, de szerintem inkább életkor szerint kellene elosztani a helyiségeket, így nem zavarják az óvodások az iskolásokat tanulás közben.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!